Tudom, hogy édesszájú vagy, és ennek örülök.
Tudom, hogy az egyik fogad kicsit ferdén áll, de nem érdekel, ettől csak szebb lesz a mosolyod.
Tudom, mi a második keresztneved és nem azért nevettem rajta, mert vicces, hanem mert örültem, hogy elárultad.
Tudom, hogy mi a szokás nálatok karácsonykor és kicsit irigy vagyok, mert nálunk nincsenek ilyen szép hagyományok.
Tudom, hogy úgy vigyázol a testvéredre, mint a legdrágább kincsre és megértem, mert nekem is vannak testvéreim, értük én is tűzbe mennék.
Tudom, hogy rajongsz a munkádért, osztozom a rajongásban.
Tudom, hogy a modern művészetet sokra tartod, remélem másban is meglátod a szépet.
Tudom, hogy nem vagy profi táncos, de nem zavar, mert melletted Ginger Rogers lehetek.
Tudom, hogy érdekel az emberi elme, örömmel adtam kölcsön azt a könyvet.
Tudom, hogy szeretlek. A kérdés az, vajon Te szeretsz-e engem?
Na és akkor a legutolsó nap, amiben már nemnagyon volt városnézés, viszont nem sikerült eltévednem, bármennyire is szerették volna többen ;)
Megint reggeli, megint egy szál szoknyában-trikóban, a hajtűkön már meg sem lepődtek, Főniasszony is csak mosolygott rajtam, mert vicces lány vagyok, hiába no. Egy darabka igazi francia bagett, egy kávé meg egy gyümölcsös joghurt után felöltöztem, felhívtam Krisztát, akivel előző nap megbeszéltük, hogy együtt megyünk shoppingolni, de a leányzó közölte, hogy nemrég ébredt, még nem egészen életképes. Én meg vállat vontam és egymagam vettem nyakamba a várost, előző este már úgyis végigmentem az úton, ami a bevásárlóutcához vezetett, nagyjából emlékeztem is, merre kell menni bizonyos bolt felé, ahol egy kisebb vagyon elköltését terveztem. Fél tizenegykor indultam tehát, legkésőbb fél kettőre kellett visszaérnem. Laza húsz perc alatt(kényelmes tempóban, nézelődve-agyalva) ott voltam a bolt előtt, azonnal fülig szaladt a szám, mikor megláttam. Bementem és bőségzavar fogadott, de végül bő fél óra után összeválogattam a cuccokat, elköltve kereken harminchárom eurót kizárólag magamra. Olcsón megúsztam, csomó mindent vettem, ráadásul ez olyan márka, ami itthon nincs(méregdrágán egy illető behozza a cuccokat Bécsből, de nem tudom, mennyi hasznot pakol rá, a testvaj, amit kint 5 euróért, vagyis kb. 1300 Ft-ért vettem, az ő honlapján 6000 Ft, tegnap néztem, majdnem lefordultam a székről). Vettem tehát testápolót(diós-édes illata van, extra száraz bőrre való), testvajat(barackos-bársonyos, istenifinom), parfümöt(rózsás), ajakápolót(mentolos), szappant(shea vajas), arclemosót(passion fruit kivonatos) meg egy c-vitaminos arckrémet. Miután a lelkiismeretemmel is elszámoltam(az én keresetem, megdolgoztam érte, megérdemlek egy kis luxust, meg itthon ez a márka tényleg nincs), átmentem a másik kedvenc boltomba, ami itthon is van, szintén kozmetikumokat árulnak, amik természetes alapanyagokból, kézzel készülnek. Meg kellett állapítanom, hogy itthon jóval olcsóbb, tehát onnan üres kézzel távoztam. Visszafelé belebotlottam mégegy leárazásba, rögvest körbenéztem, vettem is egy vaníliás szappant(magamnak) meg egy orchideás tusfürdőt(Ledérkémnek), elköltve az apróm nagyrészét(Piri mama parancsa volt, fémpénzt nem váltanak be forintra), aztán megnéztem egy parfümériát is, hátha jó áron hozzájutok Piri mamám kedvenc parfümjéhez, de kétszer annyiba került, mint itthon, tehát nem vettem meg. Pontban délben estem be a szálloda ajtaján, az előtérben ott ücsörgött Nagyfőni meg Főniasszony, vigyorogtam rájuk, mint a tejbetök, Főniasszony rögvest kikérdezett, hogy merrejártam-mitvettem-holvettem, részletesen beszámoltam, majd beosontam a szobába és elspájzoltam a motyót a bőröndömben, aztán lelakatoltam a cuccot és szépen kihoztam a szobából(mert már délelőtt összecsomagoltam). SzobatársKiscsillag leadta a kulcsot, aztán a bőröndöket felraktuk a buszra és visszacsüccsentünk az előtérbe Nagyfőniékhez dumcsizni. Egy óra tájban kezdtek el visszaszállingózni a többiek, fél kettőre a csapat nagyrésze már ott volt, páran még a plázában töltögették fel kajakészleteiket, de kettőkor már indulásra készen vártuk a sofőröket, végül néhány perccel két óra után elindultunk hazafelé. Újabb tizenöt óra buszozás várt ránk, persze megint ugyanott ültem, megint jó volt a hangulat, Németországból röpködtek az sms-ek haza, hogy már a Rajna másik oldalán vagyunk. Közben Kisfőni meg Főniasszony fia szendvicseket, chipset, joghurtot és üdítőt osztogatott, én két joghurtot is kaptam, (mert engem szeretnek) mert páran nem kértek, Kisfőni addig túrta a dobozt, míg nem talált epreset, mondtam is neki, hogy elkényeztet, de majd cserébe sütök neki áfonyás muffint. Szóval elmajszogattam a kaját, meg elszórakoztattuk magunkat, sötétedés után néztünk filmet is, de őszintén szólva nem igazán kötött le, aztán egy benzinkútnál a maradék aprómból, meg a pisiléskor kapott kuponokból vettem egy szendvicset vacsira. A buszon még egy darabig ment a marháskodás, aztán elcsendesedett minden, én meg elaludtam. Valamikor hajnalban ébredtem egy újabb benzinkútnál, azt hittem, még messze vagyunk, de kiderült, hogy már nemsoká Magyarországon. Visszaaludtam, legközelebb valahol Tatabányánál ébredtem hajnali négykor, rögtön hívtam is Ledérkét, hogy egy óra múlva Pesten vagyunk, nála volt egy kis képzavar, azt hitte, már reggel van, mert Piri mama azt mondta neki, hogy reggel kilencre érünk haza, hát hajnali öt lett belőle. A Hősök teréről hazajöttünk, gyorsan átpakoltam a bőröndöt, aztán felmentünk Ledérkémhez, ott volt Sean, meg a Babó, aki félálomban megkérdezte, hogy mégis hogy kerültem oda, közöltem vele, hogy derült égből, ő azt felelte, akkor jó, majd aludt tovább, ez volt olyan reggel hét tájban. Kaptam egy kávét, körülnéztem, majd a Babó is felkelt, leült mesét nézni, én meg csak arra emlékszem, hogy a mondat közepén minden elsötétül. Elaludtam a kanapén, közben többen hívtak telefonon, Ledér jófej volt, mindenkivel közölte, hogy a kanapéján alszom. Két órával később ébredtem, de fáradtabb voltam, mint előtte, sebaj, némi narancslekváros pirítós(Hogy az milyen isteni volt! Ledérke főzte narancslekvár, hmmm...) után szebb volt a világ, közben a kiscsalád is elkészült, tehát felkerekedtünk és elindultunk Piri mamához. Bő egy óra utazás után végre magamhoz ölelhettem őt, meg Tacskóutánzat kisasszonyt is, aki sírva örült nekem. Némi ebédet magamba tömve dőltem el az ágyon és a nap nagyrészét átaludtam, nem érdekelt, ki mit szól hozzá.
Hát így történt, hogy megjártam Franciaországot.
Először is elnézésedet kérem, Kedves Olvasó, amiért megvárattalak, technikai problémáim adódtak, benyalt a gépem valami cuki vírust és újra kellett telepíteni).
Tehát szerda. Reggeli hajtűkkel a fejemben, egy szál szoknyában, trikóban, papucsban, de zokni nélkül, ezen azonnal fennakadt a díszes társaság, én csak mosolyogtam, hiszen nem szoktam fázni(igazából nem is nagyon ismerem ezt a szót). Reggeli után újabb látogatás az EP-ben, néhány interaktív, beszélgetős előadás után ebédeltünk egyet, majd buszra pattantunk és egy kedves hölgyet hallgatva körbejártuk a várost. Láttuk az Orangerie-t, azaz a Narancsliget Parkot, az egyetemet, a könyvtárat, az összes nevezetességet, egy fél nap kevés lenne, hogy mindről meséljek. A belvárosban szálltunk le, az ottani dolgokat (Notre Dame katedrális, Gutenberg tér, haddnesoroljam) gyalog közelítettük meg és alaposan meg is néztünk(néha meg is fogtunk) mindent. Végül az idegenvezető hölgy sorsunkra hagyott minket, én sétáltam egyet a katedrális környékén, míg Kisfőniék megmászták a templomot(bizony, felmentek a tetejére), aztán hozzájuk csapódva egy kedves írkocsmában kötöttem ki, ahol rögvest kértem is egy Guiness-t, ami körülbelül ugyanannyiba kerül, mint itthon, szóval nem ért különösebb meglepetés. Elkortyolgattam, aztán ismét vacsorázni indultunk. Gondolom, Kedves Olvasó, tudod mi a francia rakott krumpli(ha mégsem: rakott krumpli hagymával és sajttal, a tetején tejföllel, virsli helyett pirított bacon-nel). Kiderült, hogy igazából elzászi találmány, kaptunk hozzá tormás salátát meg sört(esetleg colát), desszertnek meg az előző napi lepényszerűség édes, almás-fahéjas verzióját rakták elénk, fini volt, csak rengeteg, ennyit még én sem tudok enni. Vacsi után még ment a poénkodás, aztán megint kettévált a csapat, ezúttal a hazamenős gárdát erősítettem, fáradt voltam, Főniasszony meg Nagyfőni is jött, ki se láttam a fejemből, mire visszaértünk a szállodába. Pillanatok alatt beszunyáltam, csak arra emlékszem, hogy SzobatársKiscsillag megérkezett, én meg nekiálltam szidni a takarítónőt három mondatban, majd visszaaludtam, aztán derült égből reggel, de erről majd egy következő bejegyzésben.
Mint azt hétfőn közöltem volt, este indultunk, hét óra után pár perccel, de ne szaladjunk ennyire előre, mert nem fogod érteni, Kedves Olvasó.
Még december közepe táján jött a telefon a Cégtől, hogy ha esetleg épp nem vizsgázom és van kedvem, akkor az ő költségükön kimehetek Strasbourgba a többi gyakornokkal(mert olyan jó gyerek vagyok), mondom ezért érdemes átrendezni a fél életemet(khm...vizsgaidőszakomat), úgyhogy pikk-pakk megoldottam a kérdést, átküldtem emilben Kisfőninek az adataimat, aztán már csak az volt a dolgom, hogy vizsgázgassak, meg szerezzek bőröndöt, ez meg is történt, hála Kedvencnagynéninek(meggypiros, görgős műbőr, szép, szeretem).
Tehát hétfőn este nekvágtunk a nagy útnak(laza 15 óra volt busszal), hátra ültem, jó döntés volt, mi diktáltuk az alaphangulatot, ottvolt Kisfőni is, röhögtünk nagyokat, aztán olyan 10 óra tájban beraktak valami filmet, feliratosat, én meg jól elaludtam rajta(nem bírom a feliratos filmeket, kb. 10 perc után lefárasztanak, ha nem értem az eredeti nyelvet), a végére ébredtem fel. Egy idő után a többiek is elcsendesedtek, aztán arra ébredtem, hogy reggel nyolc, meg hogy már Németországban járunk, közel a Rajnához, így a tervezett dél helyett tíz óra tájban értünk Strasbourgba. Elfoglaltuk a szállásunkat, aztán egy zuhany és némi plázázás(a hoteltől kb. öt perc sétára volt egy pláza, rögtön vettünk pudingos sütit, ásványvizet, meg egy francia Elle-t) után az Európai Parlamentbe vezetett az utunk, találkoztunk a magyar delegáció három tagjával(nem említem őket név szerint, mert nem szabad), aztán villamossal visszamentünk a belvárosba nézelődni. Este vacsorázni mentünk egy hangulatos és meglepően elegáns étterembe, persze én folyamatosan szidtam az (iszonyú béna és buta) ügyetlen pincérlányt, sorozatban hibázott és csak a mi asztalunknál, ha az én alkalmazottam lett volna, közöltem volna vele, hogy akkor ma dolgozott utoljára. Mindegy, nem hergelem magam, még mindig felháborít. Vacsora után Kisfőni közölte, hogy akkor most aki szeretne visszamenni a szállásra, az menjen, aki meg bulizna, az tartson vele, természetesen be volt sózva a kis seggem, szóval csatlakoztam hozzá. Buli véletlenül sem volt a helyen, ahová mentünk, iszogattunk, beszélgettünk, aztán leléptünk, persze én már alig bírtam menni a fáradtságtól, de hogy tudjam tartani a tempót, nemes egyszerűséggel belekaroltam Kisfőnibe(remélem senki sem vette zokon). A szállodában még tervben volt egy kis szobabuli(nálunk, hol máshol?), aztán nem lett belőle semmi, mert mindenki kidőlt, örültünk, hogy végre ágyban alhatunk és nem a buszon.
Akkor én most világgá megyek. Na nem végleg, csütörtök este jövök vissza és akkor majd beszámolok. Strasbourg, reszkess, megyek!
Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akit felháborít a sztrájk. A tény, hogy emberek nincsenek tekintettel más emberekre, hogy emberek képtelenek felfogni, hogy vannak, akik féltik a munkájukat, akik szeretnék időben letudni a vizsgákat, egyáltalán szeretnének normális időpontban eljutni a-ból b-be, lehetőleg anélkül, hogy egy vagyont költenek taxira(sajnos ekkora luxust nem engedhetek meg magamnak), vagy vadidegenek autójába üljenek be(bár a kezdeményezés ötletes és egész jónak tűnik elsőre, én nem bízom ennyire az emberekben).
Persze a trolik és a metrók járnak, ami jó. Viszont RITKÁBBAN járnak, mint szoktak, ennek eredményeképp tegnap végigsétáltam a Baross utcán a Nagykörúttól, mert épp az orrom előtt ment el a 89-es és semmi kedvem nem volt a megállóban ácsorogni és (szentségelni) fagyoskodni, úgyhogy "ha mozgásban vagyok, nem fázom" alapon útra keltem. Nem volt annyira rossz, csak hát ugye sok időbe telt, a poén az, hogy egy megveszekedett troli sem húzott el mellettem a Kálvária térig, de akkor meg már mindegy volt, onnan már csak öt perc volt hazasétálni.
A többi napokon is elég sokat sétáltam a fenti okok miatt. Ma még türelmes vagyok ugyan, de ha hétfőn is ez lesz, nem tudom, mit csinálok. Hogy a hétfő miatt miért aggódom, azt majd legkorábban vasárnap elmesélem, most még nem lehet beszélni róla.
Először mesélek a Keresztapustól kapott holmikról, aztán a címszereplőről is, ígérem.
Szóval még az óévben elmentünk városnézni-shoppingolni édeshármasban(Robi, Kedvencnagynéni, jómagam), beszereztünk egy napszemüveget, meg egy nem túl vastag, amolyan átmeneti kabátot, természetesen fekete mindkettő, mert nem is én lennék, ha...Mindegy, térjünk a tárgyra!
Még szintén az óévben, de annak is utolsó napján érkezett meg a hölgy, repzivel, Dél-Afrikából(származását tekintve ámerikai születésű mexikói-libanoni szépség). Aznap nem is láttuk Kedvencnagynénivel, mert rögvest mentek a lovira Robi itthoni barátaival, aztán meg szilveszterezni, meg azt már én is máshol töltöttem, de erről majd egy külön postban, ha épp nem vizsgára fogok tanulni. Elsején mindenütt józanodás, aztán másodikán déltájban megszólal a kapucsengő. Robi üget fel, mögötte egy aprócska(még nálam is alacsonyabb), sötét hajú, sötét bőrű, csupa mosoly nő, aki már nyújtja is a kezét "Helló,nájsztumítjú" felkiáltással, aztán Kedvencnagynéninek csattannak a puszik, mert ők már ismerik egymást. Gyors cuccolás és már indulunk is haza Piri mamáékhoz. Az úton dumcsi inglisül, kiderült, hogy Yvonne megtanult pár szót magyarul is, de már nem emlékszem, miket mondott. Elmeséltük neki, hogyan készül a forralt bor, mert azt nagyon megszerette és majd akar csinálni, ha Afrikában hűvös lesz(mert ő még ott is fázik). Hazaérve ettünk Piri mama főztjéből, volt nagy mmmmm, meg awww, meg hmmm, minden ízlett neki és mindent örömmel, lelkesedéssel fogadott, főleg a somlóit, meg a jóféle tokaji bort. Evés után ők ketten felkerekedtek és hazamentek Sanyi bácsimékhoz, Robi szüleihez(mert nemcsak keresztapám, unokatestvérem is, bár kétszer is a feleségének néztek...), meg Kedvencnagynéni is úgy döntött, inkább megy, szóval ott maradtam Piri mamámmal. Másnapra hollókői kiruccanás volt betervezve, de nem jött össze, mert derült égből húsz centi hó, szóval egész nap ágyban voltam, vasárnap volt amúgy is.
Hétfőn aztán Keresztapus elment fogorvoshoz, mi meg addig teázgattunk-beszélgettünk Yvonne-nal, kint esett a hó, néha elmerengtem a hópelyheken, de jó volt vele, megint megállapítottam, hogy egy édes nő. Amikor Róbertünk végzett a fogorvosnál, édes négyesben elmentünk Hollókőre, ahol óriási hó fogadott minket, meg egy kutya, aki egész végig kísérgetett minket, mondtuk is, hogy valószínűleg ő az idegenvezetőnk. Komolyan úgy csinált, az étteremnél leült és megvárt minket, míg teáztunk-forraltboroztunk. Készültek képek is, de még egyet sem kaptam belőlük, majd rápirítok Keresztapusra, hogy küldjön belőlük párat. Szóval megnéztük a falut, aztán hazadöcögtünk. Útközben láttunk rókát, nyulat, hattyúkat(mert kiöntött az Ipoly és az elárasztott részek tetszettek a madaraknak), aztán hazaérve ettünk szilvás gombit, Yvonne listát írt azokról, amik tetszettek neki, meg megírta a Hollókőn vett képeslapokat, aztán megint hazamentek Robival meg Kedvencnagynénivel. Kedden visszamentünk hárman Pestre, a kocsiban ötpercenként más rádió szólt, mert nem találtunk semmi jót. Engem kiraktak az Odúnál, ők felmentek Emilhez, Robi gimis kori barátjához, aztán szerdán Yvonne hazarepült, de én nem tudtam elbúcsúzni már, mert két tárgyból vizsgáztam.
Örültem, hogy megismerhettem, mert tényleg egy jelenség a fülig érő mosolyával, meg a csillogó szemeivel.
Majdnem 2020-at írtam(freudi elgépelés, vagy miszösz). Remélem a tegnap este miden Kedves Olvasómnak jól alakult. Az enyém vegyesen, ami azt illeti, de összességében azért nem volt rossz. Kívánok tehát Neked, Kedves Olvasó boldog, sikerekben gazdag új évet!
Annyira mégsem volt rossz, úgyhogy miközben brokkolit pürésítek krémleveshez vagy tojáshabot verek habcsókhoz a szép új konyhai robotgépemmel(Mindannyiunk Édesapjától meg Sütisütős Édesmostohámtól), hallgathatom a Für Elise-t cédéről(Kedvencnagynénitől), vízipipázhatok(Lolitámtól), közben ugrálhatok a szép új hálóingemben-bugyimban (Piri mamámtól), esetleg lekenhetem a fejem jóféle arctonikkal, vagy lemoshatom a sminkem az új lemosóval(Ledérkém). Ha mindezektől elment a kedvem, csizmát húzok(BözsiKeresztanyum), felékszerezem magam(Sziszu), megiszom a barackos Voilá-mat(Editék), megnézegetem Anne Geddes képeit(Nacsiék), teszek virágot a Zsolnay vázámba(JelentemUram, őt még nem ismered, Kedves Olvasó, de majd róla is mesélek, ha lesz időm és agykapacitásom), aztán megkeresem Keresztapus csomagját, amit elhagyott Amszterdamban(ez elsőre zavarosnak tűnhet, RobiKeresztapu hazajött Pekingből és elhagyta a csomagját).
Tacskóutánzat kisasszony meg fekhet a szép új kosarában, Mindannyiunk Édesapja zöld keretbe foglalt kiskori önmagának örülhet(egy nárcisz a kislelkem, hiába no, látszik, hogy az ő lánya vagyok), Piri mamám szalvétagyűrűkkel szórakozhat, Lolitám olyan csoki(szappan)t kapott, amitől garantáltan nem hízik el, Hugika rózsazín bukszába gyűjtögetheti a dugipénzt, Ledérkém fürdősóval pancsikolhat, Babókám meg mindjárt többfunkciós delfinkét kapott, nem beszélve Kedvencnagynénim absztrakt mécsestartójáról.
Enni is volt mit, Nacsi mézesfalást meg pudingos kosárkát sütött, Sziszu hókiflit, Siklai művészúr csokit vett nekem, Editék kókuszos R betűs bonbont hoztak. Piri mamám kókuszkockával és bejglivel készült, mert ezek nélkül nem ünnep az ünnep. De hogy ne csak édességről meséljek neked, Kedves Olvasó, volt halászlé, amit én nem szeretek, töltött káposzta amiből ipari mennyiséget ettem, sült kacsa, aminek még a bőrét is, bundás hús, lilakáposzta, krumplipüré, húsleves, paradicsomszósz és egyéb ízorgiák, de még minden ruhámba beleférek, aggodalomra nincs ok.
A fa meg piros, a tetején a szokásos ezüst csillag, egy álom, hatalmas fenyő, a nyírjesi telken nőtt csak úgy ukkmukkfukk, jövőre már venni kell a fát, mert nincsenek szépek, meg már mind nagyon nagy, de nem is baj ez.
Kár, hogy elmúlt az ünnep, végigdolgoztuk ugyan Piri mamámmal, de nagyon jó volt.
Ugyan nem indult valami szépen, de még nincs vége, szóval akár még jó is lehet...Fa díszítésre vár, a házat és Tacskóutánzat kisasszony helyét ki kéne takarítani, ehelyett Piri mamával melóztunk mostanáig.
Ami biztos, hogy szeretnék minden Kedves Olvasómnak békés, boldog, szeretetteljes Karácsonyt/Fenyőünnepet kívánni!
Csók,
Norewa
Még mindig élek, még mindig időhiányom van(két hete nem voltam Piri mamánál, illetve de, péntek reggel mentem és délután már jöttem is vissza Pestre) és a vizsgaidőszak még csak most kezdődik. Karácsonyozni nem lesz energiám, szerintem végig fogom aludni az ünnepet.
Csak peregnek a napok és azon kapom magam, hogy alig beszélek azokkal, akik fontosak nekem. Alig jut időm magamra, reggelente csak felkapok valamit, kifestem magam és rohanok. Legfeljebb kávézni tudok nyugodtan. Feladni viszont se a munkát, se az iskolát nem akarom. Nem akarok csalódást okozni Piri mamának. Épp ma beszélgettem egy tanárommal arról, hogy az ELTE gyerekkori álmom volt, bejutottam és el is fogom végezni ezt a szakot, még ha csúszással is.
A munkámat is szeretem, érdekes és olyan kapcsolatokra tehetek szert általa, amilyenekre sehol máshol. Szerencsére a vizsgaidőszakban nem kell bemennem, így egy kicsit egyszerűbb lesz az életem. Utána viszont kőkeményen meg kell felelnem.
Párkapcsolat...Szeretném szeretni, szeretném, ha szeretne. De nem merek még lépni, nem akarom elrontani. Lesz alkalmam bőven, hogy meghódítsam, lenyűgözzem, elbűvöljem. Mert vagyok olyan jó nő, vagyok annyira értékes nő. Vagyok annyira szerető és szerethető.
Egyébként a karácsonyi ajándékvásárlás letudva, viszonylag gyorsan megoldottam, egy részét a dolgoknak pedig kézzel készítettem. Az többet ér minden drága holminál, nem igaz? Már csak Tacskóutánzat kisasszony új kosarát kell megvennem és tényleg vége.
Ha valamiről nem írok, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem történt meg, vagy nem akarok róla tudomást venni. Lehet, hogy csak nem akarok róla beszélni. Mert ilyen is van, Kedves Olvasó. Félre ne érts, cenzúra továbbra sincs, a Napló változatlanul íródik, csak időhiányom (is) van, meg sokszor úgy érzem, ha leírnám, ami történik, csak sebeket tépkednék, vagy a szívemet fájdítanám a hülye nosztalgiázással. Nem akarom elrontani a saját jókedvemet, boldog vagyok, telve reményekkel. Csak hát ugye ennek az egésznek ára van. Vagy megfelelek az egyetemen és a Cégnél (mostanában egyvalakinek a Cégen belül)és elhanyagolok minden mást, vagy van minden más és a Cég, esetleg minden más és az egyetem. Fontossági sorrend, az van, Kedves Olvasó. Nézd el nekem, kérlek.
Arra meg rá kellett jönnöm, hogy kicsi a világ. A blogvilág meg mégkisebb és néha olyanba is belebotlok, amibe nem szeretnék. Hiába no, a kapcsolati háló egy érdekes játék.
Nem mellesleg érzek valamit, valami simogatóan meleget a gyomrom tájékán, ami szép lassan terjed mindenfelé, mintha sok pici pillangó röpködne bennem. Utoljára talán Prága utcáin kézenfogva sétálgatva éreztem valami hasonlót. És ez jó. Ez lenne a boldogság?
Péntek reggel hétkor egy kávé mellett harmadszor is elolvastam az emilt, hogy eszembe véssem(felírtam a címet és az időpontot egy post it cetlire és beragasztottam a határidőnaplómba), majd szoknyát és fehér blúzt húztam, feltűztem a hajam, kifestettem magam, közben szinte folyamatosan csörgött a mobil, vagy Főni hívott értetlenkedve, hogy miért nem hozzá megyek(nehezen értette meg, hogy Kisfőni elküldött máshová), vagy Piri mama, hogy mikor végzek és hogy és egyáltalán, szóval elég érdekesre sikeredett a reggel, de végül időben elkészültem és öt perccel kezdés előtt a helyszínre érkeztem.
Annyira nem volt unalmas a konferencia, tettem a dolgom, aztán a végén lenyúltam egy kenyércsücsköt ebéd gyanánt. Épp lefelé igyekeztem a lépcsőn, azzal a szándékka, hogy távozom, közben Főnivel társalogtam telefonon(szervezkedtünk vadul), amikor megtörtént a baj. Az utolsó lépcsőfokok egyikén megcsúsztam és fenékre tottyantam, de úgy istenigazából. Több fronton is oltári szerencsém volt, ugyanis gyerekkoromban megpróbáltak megtanítani korizni, na az nem sikerült, de esni megtanultam, ráadásul épp nem a farkcsontomra estem rá. Viszont van egy Ausztrália méretű sötétlila folt a fenekemen, meg szerintem deréktájt is jól megütöttem magam, de ott nincs nyoma. Sebaj, majd elterjesztem, hogy vernek, olyan még úgyse volt velem.
Túlvagyok életem első munkahelyi balesetén. Remélhetőleg nem lesz több :)
*nem összetévesztendő az előző bejegyzésekben szereplő Főnivel
Az imént nem mertem neki elmondani, hogy már késő, már mást szeretek.
Hogy mi minden történt az elmúlt egy évben?
Két héttel a beköltözés után már volt internetem, vezetékes telefonom és kábeltévém. Márciusban jött egy új mosógép, néhány szekrény az étkező falára, a nagy képkeret a nappaliba, meg egy új tűzhely, egy hétre rá elhoztam az utolsó dobozomat és kaptam új konyhabútort. Nem volt semmi meló, de azóta is imádom a konyhámat. Áprilisban jött az első lakó, lett wifi(azóta is van, le is kopogom). Május végén kiköltözött a lakó, én két vizsga között felraktam a konyhai és a fürdőszobai csempematricákat. Két héttel azután, hogy a leányzó elment, szétesett a fürdőszobai csap, közel két hónapot vártam egy újra, de nem is volt baj, mert a nyár jórészét Piri mamámnál töltöttem. Augusztus 11-én hivatalosan is Odúlakó lettem, közben már itt volt Brigi is, aki jó lakótársnak bizonyult és bevallom, hiányzik. Szeptemberben már elkapott a nosztalgiahangulat, ezzel a lendülettel takarítás közben levertem a porcelán szappantartómat, de vettem másikat. Októberben kaptam két faliórát, kisasztalt a nyomtatómhoz meg egy új ruhásszekrényt a hálószobába, valamint szőnyeget és tisztességes matracot a galériára. Brigi elment, azóta nincs lakó, de keresek.
Tervben van még néhány tároló a konyhába, egy piros vizipipa(ha lesz pénzem egyszer) és többen ígértek festményt az üres keretembe, meglássuk.
De nem is ez a lényeg. Tegnap nálam aludt Piri mama, most először és mindketten jelnek tekintjük, hogy épp ez a hétvége felelt meg neki és nekem is. Ez az otthonom és ezt ha akarnám, akkor sem tudnám visszavonni. Szeretem és semmi pénzért nem adnám.
Tegnap bementem, X nagyon kedves, aranyos és közvetlen volt, konstatálta, hogy szép mosolyom van(ezerwattos vigyor, oh yeah) és azért ha lesz olyan anyag, ami engem is érint, vagy érdekelhet, akkor felcsörget és azért majd néha elkér Y-tól, aztán majd visszaad neki. Pont mint egy labdát. Még szerencse, hogy mindkét ember irodája ugyanazon a folyosón van, így könnyebb lesz pattogni ide-oda. Két hét múlva meg jótékonysági bál, de ez már egy másik történet...
